Anno a régi időkben volt gyakorlati oka, hogy a kisgyereket bevonták a sütés-főzésbe. Addig is felügyelet alatt volt, ellenőrizni lehetett, mit csinál, nem tesz-e kárt magában, vagy más valamiben... Ugyanakkor (függetlenül attól, hogy az anyuka, vagy az apuka főz), nem kéne kihagyni a gyereket belőle, mert ennek nagyon jó nevelési célzata lehet.

Először is vehetjük a kézügyesség kérdését. Mikor, ha ne most sajátíthatná el a gyerek a sütés-főzés gyakorlatát, készségét? Sok gyerek odavan a konyhában való nyüzsgésért, hiszen, kreálhat, „építhet”, létrehozhat szép formákat a tésztából, megtanulhatja a pogácsák formázását és érzi, hogy egyenrangú fél a „nagyokkal”, az anyuval és apuval. Ha biztosítjuk a biztonságos környezetet (ne legyenek veszélyes szerszámok, kések), kiélheti magát a pici és ki tudja, ha elég sikerélményhez jut, a későbbiekben anyuka jobb keze is lehet a konyhában.

 

Figyelemre méltó szempont az is, hogy a gyerek elsajátítja, megszokja, hogy együtt dolgozzon a munka többi résztvevőjével, a felnőttekkel a mellett, hogy a kézügyessége is csiszolódik. Megtanulja, mi mi után jön, mik a főzés-sütés szabályai, mit lehet, mit nem, stb. Tudnunk kell, hogy ezt csak fokozatosan lehet elérni a gyereknél. Először a feje búbja is lisztes lehet, vagy magára önti a felvert tojásokat, vagy leveri a tálat a masszával. Ehhez nagy-nagy türelem kell, de megéri.

 

Ha a gyerkőc kap feladatot, megdicsérik, megkérik, hogy most valamit ő csináljon egyedül, ez izgalmas lesz neki és szívesen részt vesz az akciókban. Előfordul, hogy elrontja, de, ha biztatást kap, szívesen belevág újra a feladatba.

Felmerülhet a szülőben a kérdés, hogy érdemes-e belemenni az olykor a pazarlásba, mert ki kell dobni az anyagokat, mert használhatatlanná váltak. Újra kell tölteni, újra kell mérni, és így tovább. Egyértelműen: igen a válasz.

 

Tudniillik a gyerek készségének a fejlődése, a munkakedve, a kreálási kedve létrejön, ami nagyon fontos szempont a lelki egészségével kapcsolatban, ugyanakkor a munkakedve is kialakulhat és ő is a család hasznos tagjának érezheti magát.

Sokat segíthetünk neki a sikerélmény elérésében. Például a gyerek koccintja a tojást a pohár széléhez, de a szülő választja szét a tojásfehérjét a sárgájától, amit egy kis edénybe tesz, majd a gyerek önti rá a tésztára. Ekkor érzi a gyerek, hogy fontos résztvevője az akciónak. Vagy? Ne bánjuk, ha a tortamáz összevissza kerül a tortára. A kisgyerek szépnek fogja látni, mert ő csinálta.

 

Az is pozitív hatás, hogy olykor mérni kell az anyagokat, egyúttal számolni is kell és ez is fejleszti a gyerek gondolkodását. Később még jól jöhet, amikor majd az iskolában a számolást tanulja.

 

Persze, minden előnyt nem említettünk, de létezik egy kevéssé ismert. Ez a konyhai műveletek szervezése. A sorrend, a kivárás, az idő beállítása: „Na, ezt 30 percig pihentetni kell, kérlek, állítsd be az időt, stb.” 

 

Hogyan érheted el, hogy a gyerek lelkesen és kitartóan rész vegyen a műveletekben és Veled akarjon maradni a konyhában? Maradj folyamatosan kommunikációban vele. Kicsi, teljesíthető feladatokat adj neki, hogy sikerélménye legyen! Annyit magyarázatot adj, ami feltétlenül fontos, és amit megért. Ne legyen sok! Lényeges, hogy ne sérthesse meg magát az eszközökkel. Például kaphat egy műanyagkést, vagy valami veszélytelen eszközt.

 

Tehát ezt a tevékenységet is az jellemzi, mint minden más közös foglalatosságot: Legyen sikerélménye a kicsinek, legyen dicséret, érezze, hogy fontos része a munkának, ez emeli, és legyenek a feladatok testhezállóak, valamint érdekesek. Ez a legtöbb esetben nem csak hasznos, de nagyon jó hangulathoz is vezet. Lehet mókázni, nevetni, játékot csinálni a dolgokból. 

 

 

Megosztás a facebookon

Gyakran jelentkező probléma, hogy egy gyereknek kis testvére születik, és ez kisebb-nagyobb traumát okoz a nagy tesónak.

Eddig ő volt a „minden” és ezen a „mindenen” kell ezentúl osztozkodnia. A figyelmen, a vele töltött időn, az ételen, játékokon.

Egy darabig még meg is lepődik a nagyobb és ilyesmit is mondhat: „Anuszi! Baba van az ágyamban. Tudod, Anuszi?”

 

Mi történik, ha kialakul a féltékenység?

 

Kialakulhat a testvéri féltékenység, amikor úgy él meg a helyzetet, hogy már nem szeretik annyira a szülei, mint eddig. Nagyobb korkülönbségnél ez kevésbé komoly gond, de 1-2 év különbségnél sok esetben igen. Az ideális dolog először is az, ha a nagyobbik gyereket úgy tudjuk felkészíteni a kis jövevény érkeztére, hogy nem alakul ki a féltékenység. 

 

Mi az, amit tehetsz szülőként?

 

Nagyon fontos, hogy amint lehet, (még mielőtt látható jelei vannak), mondd el neki, hogy mi fog történni. Hogy gömbölyödni fog a pocakod, és valamikor ez után születni fog egy kis testvér. Sokkal jobb, ha időben megtudja, mintha „magától” jönne rá, kiküszöbölve egy esetleges csalódás-érzést, hiszen láthat az ismeretségi körben pocakos anyukákat, akiknek kisbabájuk lett. Nagyon jól érzékelnek már az egy éves gyerekek is, még ha nem is tudják jól kifejezni magukat. Az a jó, tehát, ha ő, mint a család egyik tagja „be van vonva” a történésekbe, a készületekbe mintegy „társként”.

 

Ha kérdez a gyerek, mi lesz akkor, hogyan lesz akkor, beszélgess vele, kérdezd meg őt, mit szeretne tudni, mi foglalkoztatja – persze, az ő nyelvén -, addig és annyiszor átbeszélve a témát, amíg igazán megnyugtató lesz számára a leendő testvér érkezésével kapcsolatos helyzet. 

 

A következő lépés a folyamat, ahogy várja a család, az anyuka a picit. Zajlik ugye, a nagy készülődés. A babaszoba kialakítása, ágybeszerzés, tárgyak, díszítések elhelyezése. Ebbe bátran bevonhatod a 2-3 éves gyereket. Megkérdezheted, egyes dolgokat hova tegyetek, kaphat feladatot, hogy valamit hajtson össze, vigyen ide, vagy oda, stb. Érezze, hogy ő itt egy fontos családtag, akinek a segítsége nagyon sokat számít. Ne feledd, az ő segítsége neked plusz munkával járhat, de megéri az a plusz energia, ha egy kiegyensúlyozott, boldog nagy testvért szeretnél a jövőben látni a pici érkezésekor és felcseperedésével egy időben is.

 

Talán szokatlan lehet a tanácsom, amikor azt javaslom, igyekezz bevonni őt a névadásba. Ügyesen több esélyes nevet elé tárva (melyekben a leendő szülők már megegyeztek), kérdezheted a véleményét, neki melyik név tetszene. Gondold el, mennyire fontosnak érzi majd magát, ha az ő véleménye is számíthat ebben a kérdésben. Megtehetitek azt is, hogy pl. 5-10 névből válassza ki azt, ami neki nem tetszik. Ez is lehet a „játék” része.

 

Megérkezett a kis tesó a családba…

 

Kezdetben egyszerű lehet helyzet, hiszen a nagy testvér azt érzékeli, hogy a kis tesó alszik, ha felébred eszik, tisztába teszik és újra alvással tölti az időt. A maradék időben a nagyobbik még mindig jó sok figyelmet kaphat az édesanyától.

 

Az idő múlásával egyre több figyelmet kap a pici és ekkor kell nagyon vigyáznunk. Egy megfelelő megoldás lehet, ha az apa többet foglalkozik a nagyobb gyerekkel, azonban egy idő után ez sem elegendő, hiszen az édesanya figyelme nem pótolható más személlyel.

 

Így a leghasznosabb és legműködőbb dolog az, ha minél több mindenbe bevonjuk a gyereket, ami a kicsi körül zajlik. Ne essünk abba a hibába, hogy mi akarjunk mindent megcsinálni, mert az hamarabb és jobban megvan. Rövid távon működik, de hosszú távon az a jó, ha hagyjuk a gyereket tevékenykedni, akkor is, ha nem annyira” ügyes”, esetleg elrontja, és az is lehet, hogy mindent utána kell majd dupla energiával megcsinálni. Ez utóbbi elgondolás amúgy is igen gyakori, hibás cselekedet a szülők részéről. A gyerek imád segíteni (amíg le nem szoktatják róla, sajnos). A figyelmét leköti a tevékenykedés. Fontosnak, ügyesnek, hasznosnak érzi magát, ami kompenzálni tudja azt a helyzetet, hogy most már nem ő van mindig a középpontban. 

 

Ha csupán 2 éves a nagy tesó, megkérhetjük, hogy igazítson meg valamit a picinél, hozzon oda valamit, vagy simogassa meg a babát. 

Kerüljük minden esetben, hogy azt mondjuk a segíteni szándékozó gyereknek, hogy ne lábatlankodj itt, menj arrébb, csak zavarsz, stb.

 

Megnyugodhatunk, mert nem az idő tényleges mennyisége számít abból, amit a nagyobb tesóval töltünk. Az számít, hogy a gyerek hogyan éli meg, hogy érzi magát. Megmarad-e a ”rangja” a szülők szemében. Megkapja-e a törődést, szeretetet és elismerést ebben a helyzetben is. Nem lehet eleget elismerni, dicsérni őt. Minden alkalmat igyekezz megragadni, ahol biztosíthatod, hogy mennyire fontos az ő jelenléte, segítsége a pici gondozása körül.

 

Éreztesd vele, hogy ő fontos

 

A helyzetet nehezíti az a körülmény is, hogy jönnek a rokonok, a barátok, áradoznak a csecsemőről, és ebben a helyzetben a nagyobbik gyerek hátrányosan érezheti magát. Ezért is fontos, hogy minden lehetséges helyzetben kapjon elismerést, dicséretet, megerősítést a nagyobbik gyerek.

 

Íme egy igen hatásos mód a dicséretre. Ez az, amikor úgy dicséred meg a gyereket, hogy ő is jelen van, de egy harmadik személynek elmeséled, milyen nagyszerű segítséget ad a családnak, mennyire türelmes, vagy éppen mennyire ügyes, okos, stb.

Ettől igazán remek emberkének gondolhatja magát és még többet akar majd adni, hogy még jobban megfeleljen ennek a képnek.

 

Ha az itt leírtak szerint viszonyulsz az kis testvér jöveteléhez, biztosíthatlak, hogy sokkal kevesebb esély lesz a féltékenységre.

 

 

Megosztás a facebookon

Ha egy szülőt megkérdezünk, hogy szereti-e a gyerekét,, nyilván azt fogja mondani, hogy igen.

Ahogy cseperedik a gyermek, egyre többször hangzik egy szülő ajakáról, hogy „nem könnyű a gyerekkel”, esetleg az, hogy rossz a gyerek, kamaszkor tájékán pedig már egy-egy szülő úgy  beszél, hogy „Kire ütött ez a gyerek, mert rám nem, az biztos!” S olykor a „szörnyű” vagy „kibírhatatlan” jelzők is ki-kicsúsznak a szülő száján.

 

Amíg a gyerek pici baba, nyilván kedves emlékek alakulnak ki róla és később mosolygunk az ebben a korban készült képeken. Igen ám, de a gyermek az idő múltával elindul a felnőtté válás útján és a szeretetteljes kapcsolatot nehezebb fenntartani egy egyénisége kibontakoztatásában ügyködő gyermekkel, aki például nem akar óvodába menni…

 

Mik a szülői szeretet jelei, melyek a köztudatban élnek?

 

A szülők kezdetben hajlamosak aggódni a kezdeti időszakban, hogy a pici gyerek jó ütemben fejlődik-e, nincs-e valami gikszer, eltérés az egészségestől. Hajlamosak megszokni anya és apa, hogy a gyerek mindenben rájuk van utalva, így hajlamosak furcsán reagálni a kisgyerek kezdődő önállósodási megnyilvánulásaira. Hibásan „dackorszaknak” titulálják, miközben a világ legtermészetesebb dolga, hogy próbálhatja szárnyait az apró emberke és elindul az önállósulási úton.

 

Megoszlanak a vélemények, mi az igazi szülői szeretetet. Vannak átfedések is ezek között. Egy valami azonban megfigyelhető:

 

Egy kisgyermek optimális fejlődése annál gördülékenyebb, annál jobb, lelkileg annál nyugodtabb, minél inkább partner ebben a szülő, minél inkább figyeli, mi lehet a segítség adott helyzetben és mi nem..

 

Szomorú gyakorlat, hogy anyuka és apuka olykor elvárja, hogy bizonyos dolgokat elérjen a gyerek. Ha nem sikerül, esetleg türelmetlenek, siettetik, vagy kinyilvánítják, hogy nincsenek vele megelégedve. (Ehhez szavak sem kellenek.)

 

A kicsi gyerek mozgáskoordinációja apránként alakul ki. Sok-sok vázát fog leejteni, poharat leverni, folyadékot kiönteni, tárgyakat jól megfogni, amíg az tökéletes nem lesz. A picinek fel sem tűnik, hogy nem jól csinálja mindaddig, amíg a szülő ideges hangját, meg nem hallja, neheztelő tekintetét észre nem veszi, vagy ijedt arcát, hogy „Úristen, mi lett a szép új terítővel!”, stb.

 

A legideálisabb hozzáállás az, ha figyeljük a gyerekre, mit hogyan csinál, mi megy neki, mi nem, és ehhez alkalmazkodunk. Biztosítjuk a terepet, hogy baja ne történhessen, de nem aggódunk túlságosan és őt sem stresszeljük, hagyjuk, hogy próbálgassa ügyességét, szárnyait. Ha jól megy neki, adjunk visszajelzést, ami jó hatással lesz rá. Ha ezt tesszük, akkor SZERETJÜK a gyerekünket. Érdemes gyakorolnunk a toleranciát és a türelmet is ilyen helyzetekben, mert olyan korszak is lesz majd, amikor látszólag vagy tényleg szándékosan tesz bosszantó dolgokat a csemete, mégis higgadtnak jó maradnunk.

 

Ki ne hallotta volna már valakinek a szájából: „Szeretlek, de…!” A szerelmespároktól, házas emberektől… Mit jelent ez? Igenis azt jelenti, hogy amikor olyasvalamit teszel, ami nekem nem tetszik, akkor nem szeretlek. Jó ezt hallani? (Az más kérdés, hogy egy ideális kapcsolatban mindkét ember igyekszik fenntartani a harmonikus együttélést.) Mennyire építő ez egy emberre nézve, és főleg mennyire építő ez egy gyerekre nézve? A gyereknek elengedhetetlen a biztonság érzése. Ha nem szeretik őt, az neki a „világ vége”. A legrosszabb, „legelvetemültebb” gyereknek is a szeretet a legfontosabb éltető elem.

 

A gyerek és a szülő kapcsolatában, tehát, nincs semmi létjogosultsága a „Én szeretlek, de, ha ezt vagy azt csinálod, akkor nem…!” El lehet elvárni olyan dolgokat, amikre már képes a gyerek, amiben megegyezett a szülő és a gyerek, ez fontos. Azonban a feltételekhez kötött szeretet a gyereknevelésben nem elegendő. Ha egy szülő biztos támaszt akar nyújtani lelkileg a gyerekének, a legrosszabb helyzetben is biztosítja őt a szeretetéről. 

 

A pici gyerek úgy nő fel, hogy közeb mások felügyelik, irányítják az életét. Ahogy nő, egyre többen: óvónéni, tanító néni, nagyszülők, keresztszülők. Igen ám, de közben ő is szeretné egyre inkább kibontani szárnyait, nagyobb körben kiterjeszteni akaratát, nem mindenre rábólintani és mindenki irányítását elfogadni. Valljuk be, ez természetes folyamat!

 

Mit tehetünk, hogy a gyerekünk jól érezze magát a bőrében, hogy boldognak érezze magát? Hagyjuk, hogy elinduljon az önállóság útján! Hagyjuk, hogy azt tegye, amit szeretne, ahogy szeretné, ha az nem káros másra és önmagára nézve. Hagyjuk, hogy dönthessen az életéről és már pici korától kérdezzük meg, mi lenne számára megfelelő, tehát kérjük ki a véleményét, amikor csak lehet. Nem könnyű, de hagyjuk, „engedjük meg” neki, hogy – legalábbis veszélytelen dolgokban - döntsön és rájöjjön: rossz döntést hozott. (Ebből tanulni fog.)

 

Ha így teszünk, nagy esélyünk lesz rá, hogy kiegyensúlyozott, határozott emberkévé cseperedjen szeretett gyermekünk, aki megállja a helyét a nagyvilágban és ki tudja alakítani saját sikeres életét.

 

Ezek a tanácsok egyszerűen hangozhatnak, ugyanakkor nyilván nagy tudatosságra, sok türelemre, józan észre, gyakorlásra és sok-sok szeretetre van ehhez szükség. Mikor szeretjük igazán a gyerekünket? Hát nem akkor, amikor megalapozzuk az Életét, amikor elérjük, hogy boldog, önálló, jó megítélőképességgel rendelkező egyén legyen, aki tudja, mit akar, tudja, hova tart, biztos magában és stabil lelkülettel bír? Nem könnyű, bele-beletörhet a bicskánk, de, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy fenntartsuk ezt az irányt, cserébe boldog lesz a gyerekünk, elégedettek leszünk mi, és nem kell féltenünk csemeténket, hogy kudarcot vall az Élet nevű játszmában és ekkor mi sem vallottunk kudarcot a gyereknevelés nevű feladatban. Sok sikert hozzá!

 

 

Megosztás a facebookon

Újabb esettanulmány jelent meg a Gyereknevelés oldalon. A történet egy kisfiúról szól, aki az iskolában minden nap leköpte valamelyik osztálytársát. Ez elég szomorú, de az anyuka elhatározta, hogy segítséget kér Novák Ferenctől, aki „társ a nevelésben”, és szívesen foglalkozik nevelési nehézségek megoldásával.

Egy gyerek, aki leköp másokat, ugyanúgy agresszív viselkedési mintát követ, mint az, aki megver más diákokat vagy gúnyolódik más gyerekeken.

A szóban forgó kisfiút már éppen el akarták küldeni az iskolából, mert olyan sok szomorúságot okozott az iskolatársainak.

Az anyuka jól tette, hogy pedagógushoz fordult, mert így volt esélye visszatérítenie a kisfiát arról az agresszív útról, ahol ha egy gyerek sokáig időzik, akkor már nehéz neki segíteni. A megoldás lényege az volt, hogy megkeresték milyen problémát palástolt a gyerek agresszív viselkedésével.

Mindössze két hét alatt jóra fordultak a dolgok, a kisfiú abbahagyta azt a rossz szokását, ráadásul a gyerekek, akik már kiközösítették maguk közül, visszafogadták őt a közösségbe.

Ha többet szeretnél tudni arról, hogy mi történt, arról a megoldásról, ami két hét alatt megoldotta a problémát, akkor olvasd el a teljes írást az gyerekneveles.hu oldalon. Akármilyen jó szülőnek is tartod magad, mindig érdemes tanulni valamit ebben a témában. További cikkeket a Gyermeknevelés oldalon is találsz. (A két oldal neve között egy m-betű a különbség!)

Megosztás a facebookon