„Könnyű” igazságot tenni két gyerek között a játszótéren, mert a szülő közbelép. Mi lenne mégis az ideális viselkedés a gyerekek és szülők részéről?

Legtöbbször az okozza a gondot, hogy az egyik gyerek a másik játékát kérés nélkül elveszi.

Mondjuk Rolandka meglát egy szép piros lapátot, ami az újdonság erejével hat és villámgyorsan megkaparintja annak ellenére, hogy az egy kislány (Emese) mellett van, az ő tulajdona, de igaz, hogy épp nem azzal játszik. Ekkor Emese „észbe kap”, hogy hoppá, az az ő tulajdona és más valaki elveszi tőle. Elindul a visszaszerzési akció, mely gyakran konfliktusba torkoll. A kislány utánanyúl, s, ha Rolandka nem áll kötélnek, akkor jön a sírás és anyuka segítségül hívása.

 

Lehet-e egy kisgyereknek tulajdona?

 

Emese anyukája többféleképpen segítheti a nézeteltérés megoldását.

Ha még nem beszél a kicsi, ez esetben nyilván a két szülőnek kell lerendeznie a konfliktust valamilyen békés formában.

Mi van azonban a nagyobbacska gyerekekkel, akik már ki tudják fejezni magukat?

 

Az a legszerencsésebb, ha arra biztatja Emesét az anyuka, hogy menjen oda Rolandkához, mondja meg neki, hogy a lapát az övé, és adja vissza neki. Sok szülő azt találja mondani, hogy „Úgysem használtad, minek kéne az Neked?” Ez hiba. Több szempontból sem jó megoldás ilyet mondani a kis „tulajdonosnak”.

Egyrészt egy kislapát, egy kis autó, egy vödör a gyerek tulajdona. Attól, hogy a birtokában vannak dolgok, tárgyak, biztonságban, jól érzi magát. E téren nincs különbség felnőtt és gyerek között. Egy felnőtt sem örülne, ha hirtelen, megegyezés nélkül valaki elvenné az autóját, biciklijét és használná. Miért gondoljuk, hogy egy kisgyereknél ez másképp van?

Másrészt, sokan nem gondolják vagy nem tudják, hogy a hit abban, hogy felnőttként majd jó sok mindent birtokolhatok, lehet sok pénzem ilyenkor, gyerekkorban alakul ki. Vannak dolgaim gyerekként és azt csinálok vele, amit akarok, mert az enyém. Én döntök felőle. Aki kiskorában dönthet a saját tárgyairól, az sokkal sikeresebb, kiegyensúlyozottabb, határozottabb felnőtté válhat, mint az, akinek látszólag mindene megvan, de a szülők adják-veszik a feje fölött, vagy rámordulnak, ha nem vigyáz a tárgyaira, vagy elrontja őket.

 

Nézzük a jószívű gyereket!

 

Szó nincs arról, hogy a játszótéren történő néhány nem optimális „birtoklási Konfliktus” miatt valaki szegény lesz felnőttkorában, de amennyiben az anyuka újra és újra ráerőlteti a gyerekére, hogy adja oda a játékát, mondván, hogy az a jószívű gyerek, aki ezt megteszi, akkor a kisgyerekben kialakulhat az az érzés, hogy valójában nincs is semmije.

 

A megoldás időigényes kissé, de a hozadék hosszú távon megéri:

Hagyjuk első lépésként, hogy a gyerek érezhesse, hogy az a kis tárgy, vagy játék az övé, és senki másé. Ő dönt felőle, az ő hatalmában áll. Ha ezt megtapasztalta, csak ez után állhatunk elő azzal, hogy legyen olyan kedves és adja kicsit oda a másik gyereknek. Jó megoldás lehet, hogy a másik gyerek is átad addig egy játékot, így mindketten kölcsönvették egymás játékát tudván, hogy mindenkinek megvan a sajátja.

 

Előfordulhat aztán olyan is, hogy a gyerek megkérdezi az édesanyját, hogy odaadhatja-e a játékát egy másik gyereknek. Igazán javaslom, hogy erre azt válaszold: Döntsd el!

Miért jó megoldás ez? Meg fogja tapasztalni a kicsi, hogy egy döntésnek vannak következményei. Minél több mindenben dönthet, annál sikeresebb felnőtt válhat belőle.

 

Egyébként azok a gyerekek állnak elő a kérdéssel, hogy “odaadhatom-e”, akik megszokták, hogy a szülő mindenbe beleszól, esetleg le is szidja a gyereket, ha nem az van, amit a szülő akar. (Természetesen ésszerű dolog, ha a veszélyes dolgokkal kapcsolatban engedélyt kér a gyerek.)

Tehát, minél több helyzetben dönthet az apróság, annál magabiztosabban fogja élni az életét már gyerekként is. Adj neki egyre több “szabadságot” azzal kapcsolatban, mit és hogyan szeretne. Így a felnőttekkel és a tárgyakkal is határozottan fog tudni viselkedni/bánni.

 

Térjünk vissza a játszótérre

 

Előfordulhat, hogy a gyerek nem meri visszakérni a játékát. Ilyen esetben jó, ha az édesanya megteszi helyette. Ebben a korban a gyereknek még nagyon fontos a biztonságérzet, és ezt jó, ha megteszed. Te vagy neki a biztonság.

 

További érdekes felvetés: Mondhatjuk-e a kisgyereknek, ha felteszi a kérdést: Kölcsönadhatja-e a játékát. Megmondhatjuk, de amint az eddigiekben tárgyaltuk hasznosabb, ha rábízzuk a döntést. Abban az esetben azonban, amikor egy közismerten rongáló típusú kisgyerek próbálkozik a kölcsönvétellel, megemlíthetjük a mi gyerekünknek, hogy legutóbb is eltörte a másik gyerek a kislapátot, stb. Gondolja meg, hogy odaadja-e újra a játékát. Ebben az esetben is hagyjuk a mi gyerekünkre a döntést.

 

Jó-e, ha szülők összevesznek?

 

Nem ritka, hogy a gyerekek a nagy huzavonában összevesznek, esetleg egymásnak is esnek.

Nem helyes, ha a szülők is beleállnak a „harci” helyzetbe és ők is veszekedni kezdenek. Ezzel csak rossz példát mutatnak saját gyerekeiknek.

 

Hihetik azt a szülők, hogy nekik is alaposan ki kel nyitniuk a szájukat, hogy az igazukat védjék, de bölcsen teszik, ha a gyerekük, sőt mindkét gyerek nyugalmát helyezik szem elé. Hiszen, a legfontosabb az kellene, hogy legyen, hogy a két pici lehetőleg minél nyugodtabban kerüljön ki konfliktusból.

 

Létezik olyan eset is, hogy a szülő későn érkezik a „tett helyszínére”, és már nem lehet kideríteni a teljes igazságot. A gyerekek igazságérzete nem sérülhet, de nem tudjuk, mi történt. Ilyenkor is az a helyes hozzáállás, hogy próbáljuk meg békés útra terelni a konfliktust és nem a hibást keresni.

 

Békesség a játszótéren

 

Javaslom, hogy ha csak lehet, mindig legyen nálad „dugijáték”. A kisgyerekednek egy olyan játéka, amiről nem tudja, hogy nálad van és, ha eltörik a mécses, csak előkapod, és lám-lám, hirtelen fel is száradnak a könnyek, mert megörül az új élménynek.

 

Hiába olykor a sok jóakarat, bölcsesség, jó tanács, a gyerek ragaszkodhat ahhoz, hogy a másik gyerek játékával akar játszani mindenáron. Mondhatjuk neki, hogy a másik gyerek így döntött és ezt el kell ezt fogadni, nem szokott ettől megnyugodni a gyerek. Nagy szomorúság vehet rajta erőt, vagy hevesebb érzelmek is hatalmukba keríthetik.

Jó, ha használjuk a fantáziánkat, és előrukkolunk valami érdekes játékötlettel, (ha az otthonról hozott „dugijáték” sem segített), valami mókás dologgal vagy együtt elkezdhetünk homokvárat építeni, stb.

S, ha már a homokvárnál tartunk: Jó megoldás lehet, hogy építünk valamit és, ha a gyerekünk dühös hangulatban van még mindig, felajánlhatod neki, hogy rombolja le a várat, ez tetszeni fog neki. Aztán újra építsd fel és újra megteheti. El fog jönni az a pillanat, amikor már nem akarja lerombolni, talán még el is fogja magát nevetni. Most jöhet az, hogy közösen építetek egy várat, amit szépen fel is díszítetek.

 

Nem tudom, a tudatában vagy-e, de hidd el, a Te 100 %-os őszinte figyelmed és törődésed olyan hatással lehet a kisgyerekedre, hogy könnyen elterelődhet a figyelme a kölcsönkérős-kölcsönadós helyzetről.

 

Miért jó a játszótér?

 

Az egészen picik ücsörögnek a homokozóban gond nélkül, hosszú ideig elbíbelődnek a kis lapátokkal, vödröcskével.

A nagyobbak már együtt játszanak és itt kezdődnek a gondok. Kié a hinta, kié a mászóka, a csúszda, stb. Érdemes szabályokat kialakítani, hogy mindenkire ugyanannyi idő jusson. Ezt a gyerekekkel is el kell fogadtatni. A gyerekek szeretik a szabályokat, s ezek egyben biztonságot is jelentenek nekik.

Tudják, hogy most várniuk kell, de hamarosan rájuk is rákerül a sor.

 

Ahogy a gyerek megéli, megtapasztalja a játszótéren történteket a többiekkel, ehhez mérten fog viszonyulni a társaihoz a későbbiekben, amikor az óvodába, majd iskolába kerül. A játszótér egy jó alap lehet.

Mi mindenre taníthat meg a játszótéri lét?

Hogyan működhetünk együtt kortársainkkal, játszópajtásainkkal, hogyan alkalmazkodhatunk a különféle csoportos helyzetekhez? Mik lehetnek a szabályok, hogy tudjuk betartani őket. Különféle képességek birtokába kerülhet egy gyerek. Konfliktusok megélése, kezelése, stb.

 

A gyerek mintát kap a felnőtt társadalomról is. Látja, hogy viselkedik az ő szülője, a másik gyerek szülője. Ez előre vetíti neki, mit várhat majd a leendő óvónénijétől, tanítónénijétől.

 

A játszótér tehát a leendő társadalom miniatűr képe. A gyerekeknek itt zajlik az életük, itt történnek a „nagy” dolgok, a konfliktus, a tanulás, a játék, a sok öröm és tapasztalat. Itt is a leleményesebb gyerek jut előbbre, a félénk hátrább marad, stb.

 

Neked, mint szülőnek nagy szereped van abban, milyen légkört igyekszel kialakítani ebben a közegben.

Ha odafigyelsz és helyén van az eszed és szíved, mindig a nyugodt, harmonikus „egymás mellett élés”-re törekszel, mindenkivel jót teszel.

 

Kívánom, hogy éld meg az ott tartózkodásodat a legmagasabb jó érzés szintjén. Örülj a gyerekednek és gyönyörködj benne az életre történő felkészülés óráiban, napjaiban, ahogy egyre okosabb, ügyesebb és szociálisabb lesz!

Megosztás a facebookon